Apák szülésnél

Vonjuk be az apukákat is a baba születésébe!
Vége már azoknak az időknek, amikor az apukák csak külső szemlélői voltak a gyermek születésének. Ma már ők is érdeklődnek az iránt, ami tulajdonképpen a saját életük tovább adása. Segítsük hát kedvesünket.

Terhességünk alatt lapozgassunk együtt olyan könyvet, újságot, vagy barangoljunk együtt olyan honlapokon, amelyet arról szólnak, hogyan fejlődik az anyukában a kis magzat. Ha erre nincs idejük, akkor meséljük el nekik esténként, mi minden érdekeset olvastunk. Meg fogunk lepődni mennyire fel lehet kelteni az érdeklődésüket.
Ha már a magzat megmozdult, élvezettel teszik majd az apukák is kezüket a hasunkra, de a kezdeményezés mindenképp az édesanyáé, hiszen az elején még mindenki izgul, hogy kárt tehet a kis
"emberkében" - akár hasfalon keresztül is. Nyugtassuk meg őket, hogy bátran ismerkedjenek a leendő csemetével.
Ha megoldható, vegyen részt apuci is legalább egy
ultrahangvizsgálaton, nagy felismerés lesz számára, hogy a kis embrió láthatóvá válik.

Fontos, hogy a leendő gyerekszoba berendezése kapcsán vagy az autósülés kiválasztásakor kérdezzük meg a véleményét. Ezek a dolgok a legkézzelfoghatóbbak számára, hogy kisgyermekkel bővül a család, tehát itt is éreztetni kell vele az apa szerepét.
És főleg: legyünk nagyon türelmesek! Az apukák nem élhetik úgy meg az áldott állapotot, mint az édesanyák. Hagyjunk időt és segítsük őket. Fontos azonban, hogy a pár kapcsolata továbbra is szerelmes maradjon, ne szorítsa ki a jövevény már akkor az apucit, amikor még meg sem született.

Amikor a szülés ideje eljön, éreztessük az apukával, mennyire fontos az ő szerepe, jelenléte. Ha nem szeretne részt venni magán a
szülésen, ne erőltessük. Főleg ne tegyük ezt előre; talán ha aktuális lesz a dolog, nem akar majd kimaradni belőle. Ha azonban akkor is szívesebben várakozik majd kint, kérjük meg arra, hogy a baba megszületésekor jöjjön be, hogy az első pillanattól osztozhasson ő is a nagy eseményben, mint édesapa (az anyuka utóvizsgálatai alatt például az apuka foghatja a kezében a gyermeket).

Ha részt szeretne venni a szülésen, akkor jelezzük neki, hogy mennyire fontos az ő jelenléte: fogja az anyuka kezét, nedves szivaccsal hűsítse arcát, simogassa haját… És a végén az apuka menjen ki bejelenteni a nagy hírt, hogy a kis utód megérkezett.
Ezáltal is jobban át fogja érezni új szerepét: immáron apuka lett!

Apás szülés

Forrás: Internet

Sokak szerint kár egy férfit beavatni a szülés folyamatába, én a mai napig úgy gondolom nagy hiba lett volna kihagyni ebből a páromat. Tudom sokakat riaszt a gondolat hogy amikor ő ott a szülőágyon kivan szolgáltatva az orvosoknak ne lássa senki a családból a vajúdását. Én a mai napig hálás vagyok a páromnak hogy ott volt velem.

Az egész történet 2003. szeptemberében történt.
13 heti kórházban fekvés után már alig vártam a kisfiam érkezését. Nem mondhatnám, hogy kellemes időket töltöttem bent a klinikán de tudtam a baba érdekeit szolgálja, ha nem vagyok otthon, hanem orvosi megfigyelés alatt maradok. Nyitott méhszájjal vidékről nem szórakozhat egy kismama.

A terhesség utolsó hetén viszont már hazakönyörögtem magam. Tudtam, ha véletlen itt az idő már a babának nem eshet semmi baja. A szülés azonban nem indult be a 40. hét utolsó napján sem, így megbeszéltük a doktorúrral, hogy másnap megint befekszem hozzájuk. Akkor már tudtam, hogy ha nem indul be a szülés, úgyis beindítják és végre láthatom a kisfiam, mert tudtam hogy fiú lesz.
A kórházba menetelt azonban nem kellett megvárnom, mert éjszaka elfolyt a magzatvíz.

Mire beértem a kórházba a doki már ott volt és persze jött a párom is. Fájdalmam még nem volt, de a párom helyettem is idegeskedett. Nagyon sokat segített nekem a jelenlétével. Nézte a monitort és szólt ha kezdődtek a fájások, törölgette a homlokom, volt akibe kapaszkodtam mikor már jöttek az erősebb fájások. Nekem nagyon sokat segített azzal ,hogy melletem volt. Amikor meglátta a baba fejét,,örömmel mesélte hogy mindjárt vége, kitartás, már nem sok van hátra. Azt az érzést pedig amikor végre kint volt a baba, nem lehet hasonlítani semmihez. Egyszerre lettünk szülők és ez olyan érzés, amit azóta sem tudok elmondani. Ott abban a pillanatban egymásra néztünk és mind a ketten zokogtunk.
Azóta szültem még egy kisfiút és ott is bent volt nálam. S abban is biztos vagyok, hogy ha még vállalnánk egy harmadik babát, ő oda is jönne velem. Ennyi az én történetem és kívánom minden kismamának ezt az érzést, hogy a párja vele van ebben a nehéz időszakban is